Vajon fétisnek tekintettük-e valaha a lótuszlábat, azaz hogy a lányok lábfejét elkötötték, hogy minél kisebb maradjon? Vagy gondoltunk-e fétistárgyként a nyakukon rézkarikákat viselő, ,,zsiráfnyakú” nőkre? Esetleg a hosszú szoknyák alól kivillanó bokákra? Aligha. Pedig bizonyos korban és kultúrában ezek igenis alkalmasak voltak a szexuális izgalom kiváltására.
A fétisekről számtalan tévhit kering. Tisztázzuk is: az, hogy szex közben fantáziálunk, szerepjátékot játszunk, még önmagában nem fétis. A határt úgy húzhatjuk meg, hogy ha kizárólagossá válik valami, ha az érintett csak ezzel a ,,valamivel”, ennek a ,,valaminek” a jelenlétében, használatával tud szexuális vágyat és kielégülést elérni, akkor azt már kórosnak tekinthetjük.
Tévesen hisszük azt is, hogy csak férfiak lehetnek fetisiszták. Valóban gyakoribb az erősebbik nem körében, de ennek oka vélhetőleg az, hogy számukra eleve meghatározóbb szexuális ingert jelent a vizuális élmény. A fetisizmusnál meg igencsak erős a képi hatás.
A valódi gyakoriságról még annyit: egy 2010-es online magyarországi felmérés szerint, 250 ezer kitöltő 83%-a csak fantáziál a fétisekről. A valóságban csak 17%-uk próbálta ki.
A fetisizmus kialakulásáról is sok elmélet létezik, de felelőtlenség lenne ezekből az adatokból messzemenő következtetéseket levonni. Általánosságban elmondhatjuk, hogy jellemzően olyan helyzetekben rögzülnek be, ahol az intimitás és izgalom együtt jelenik meg. Például ha valaki olyan helyen maszturbál, ahol megláthatják, és amikor ez meg is történik, nem a rossz érzések (szégyen) lesz a domináns, hanem a szexuális izgalom. És innentől az lesz a szexuálisan izgató, ha nézi őt valaki szex közben. Sajnos gyakran múltbeli trauma vagy megaláztatás is lehet a fétis kialakulásának oka. Ha például az iskolai bántalmazás miatti magány és harag érzését önkielégítéssel enyhíti az illető, az könnyen szado-mazo preferenciákhoz vezethet.
A fetisiszta vágy sokkal erősebb a normál szexuális vágynál. Ez nem azt jelenti, hogy agresszívek. Inkább azt, hogy amire vágynak, azt mindennél jobban akarják. Terápiába is általában a nem fetisiszta partner nyomására érkeznek. Pszichoterápiában nem is annyira a fétis totális megszüntetése a reális cél, hanem hogy a fétis titkolása miatti nyomás, magányosság, az ezek nyomában járó szégyen és szorongás enyhülhessen. Röviden azt mondhatjuk, hogy a fetisizmust akkor kell kezelni, ha ez már gátolja az érintettet abban, hogy szeressen, dolgozzon, életminőségének jelentős romlásával jár, ha árt vele önmagának vagy másoknak, illetve ha társadalmilag elfogadhatatlan a vonzalom iránya. Egyébként terápiás cél az lehet, hogy megállapítsák, mi az a szint a viselkedésben, ami a nem fetisiszta számára is elfogadható, illetve hogy a fetisiszta magatartást olyan szintre hozzuk, hogy azzal a fetisiszta is, vagy akár partnere is együtt tudjanak élni. Ehhez érdemes a témában jártas klinikai szakpszichológust vagy pszichiátert felkeresni.
Katona Katalin
szexuálpszichológus
a Dámia Szexuálterápiás Központ egyik alapítója